|
Pályázatírás és folyamatai
- Pályázati dokumentáció elkészítése
Az előkészítő munka eredményeként a pályázó az adott pályázati kiíráson történő indulás mellett dönt, megkezdődik a pályázati dokumentáció elkészítése. A pályázati kiírás követelményeinek megfelelően kitöltésre kerül a pályázati adatlap és annak mellékletei írott, valamint elektronikus formában. A kész pályázati dokumentációt a pályázó aláírása után postai úton elküldésre kerül az állami Közreműködő Szervezet részére. A pályázatok elbírálási ideje függ az adott pályázati kiírástól, általában 30-60 nap alatt születik döntés. Az eredményről írásbeli határozatban értesíti a pályázót a Közreműködő Szervezetet.
A Közreműködő Szervezet a pályázati dokumentáció postára adását követően - általában két héten belül - hiánypótlási felhívást küld írásban a pályázónak, amennyiben valamilyen adat vagy melléklet nem, vagy nem megfelelő formában került benyújtásra a pályázati dokumentációban. Például szűkös határidő esetén nem áll rendelkezésre minden szükséges melléklet (pl. építési engedély) a pályázat benyújtásakor. A hiánypótlás elkészítésére 15 nap áll rendelkezésére a pályázónak, ekkor viszont már mindent csatolni kell amit kérnek.
A hiánypótlási dokumentációt cégünk készíti el, amennyiben az a mi hibánkból történt természetesen díjmentesen, egyéb esetben pedig külön megállapodás alapján.
A nyertes pályázattal kapcsolatos első tennivaló a támogatási szerződés megkötése, ami a támogatás igénybevételének előfeltétele. A támogatási szerződéshez szükséges nyomtatványokat vagy postán vagy egy CD lemezen küldik meg a pályázó részére, melyet kitöltés után 15 napon belül vissza kell küldeni a kijelölt Szervezet részére.
Az érvényes szabályok szerint az elnyert támogatási összeg 25 %-a, egyes esetekben magasabb összeg hívható le előlegként, de csak a támogatási szerződés megkötését követően. Az előleg igénybevételének azonban feltételei vannak: ez pedig a kitöltött és cégszerűen aláírt előlegigénylési kérelem megküldése a Közreműködő Szervezet részére. Amennyiben az elnyert támogatás összege meghaladja a 25 millió forintot –csakis ebben az esetben -, az előleg igényléséhez biztosíték nyújtása szükséges. A biztosíték bankgarancia, vagy az erre szakosodott szervezet (pl. Garantiqa Zrt.) által nyújtott kezességvállalás lehet, ami külön eljárásban szerezhető meg. Az előleg folyósítása általában a kérelem visszaküldését követő 15-30 napon belül valósul meg.
A támogatás lehívásához elszámolás lefolytatása szükséges. Az elszámolás célja a fejlesztés megvalósításának igazolása. A támogatás csak megvalósított, befejezett beruházáshoz folyósítható. Ehhez elszámolási dokumentáció elkészítése és a benyújtás szükséges. Az elszámolási dokumentációnak tartalmazza: a támogatott fejlesztés műszaki megvalósítását (megrendelés, üzembe helyezési jegyzőkönyv, szállítólevél stb.), a vásárolt árú kifizetését igazoló szállítói számlát, banki utalást igazoló kivonatot, bevételi bizonylatot stb., a beszerzésre kerülő eszközök aktiválására vonatkozó tárgyi eszköz karton, zárójelentést.
A dokumentációt cégszerűen, egyes részeit pedig a társaság könyvelőjének is alá kell írni. Az elszámolási dokumentációt mindig postán kell eljuttatni a Közreműködő Szervezet részére, aki ezt követően megvizsgálja az írásos kiegészítést és egyes esetekben hiánypótlást kér. A támogatás utalására az elszámolási dokumentáció vagy hiánypótlási dokumentáció benyújtását követően maximum 60 napon belül kerül sor.
- Jelentések, monitoring, PEJ, ZPEJ
A pályázónak általában 3 – 5 évig fenn kell tartania a támogatott fejlesztésű vállalkozását. A 3 – 5 év a fejlesztés megvalósítását követő 3 - 5 teljes üzleti évet foglalja magában. Ezekben az időszakokban a pályázónak évente 1 alkalommal ún. monitoring jelentést kell készítenie a támogatási szerződésben vállalt kötelezettség teljesítéséről. Ez általában az árbevétel és a statisztikai létszám alakulását foglalja magában, de a Közreműködő Szervezet kérhet más adatokat is. A monitoringról az adatokat a megadott időpontig (általában minden I. félévében) kell megküldeni vagy postai úton vagy elektronikusan. A pályázónak a projekt ideje alatt közbenső projekt jelentést (PEJ), a végén egy projektet záró jelentést (ZPEJ) is be kell nyújtania, amiben meghatározza, hogy melyik teljesítési feltételt választja. Segítünk elkészíteni mindezeket, mert a monitoringnak/jelentésnek kiemelkedő szerepe van a pályázat szempontjából.
A mindenkor érvényes szabályok szerint, a támogatást folyósító szervezetnek a fenntartási időszak ideje alatt legalább 1 alkalommal helyszíni ellenőrzést kell tartania, melynek célja a projekt végrehajtásának ellenőrzése. A helyszíni ellenőrzés időpontjáról az eljáró szervezet előre értesítést küld a pályázó részére, amiben meghatározza az ellenőrzési időpontot, valamint azon szempontok és dokumentumok körét, amelyeket az ellenőrzés során vizsgálni fognak.
Az ellenőrzés lezárására jegyzőkönyv felvételével kerül sor.
Vissza a pályázat menüpontba
|
Legfrissebb hírek
Tanyafejlesztési program terv
2012. május 21., hétfő, 9:08
A tanyafejlesztési programok célja, hogy egy tanya előállítsa a saját élelmiszer-alapanyagszükségletét, valamint a felesleget piaci minőségben tudja értékesíteni közvetlen környezetében, kistérségében.
Bővebben >
A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul
2012. május 21., hétfő, 8:59
A pályázat a mikrovállalkozást alapítani szándékozó fiatalok felkészítését, képzését, üzleti tervének elkészítését támogatja, emellett – üzleti tervük pozitív elbírálása esetén – vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek induló költségeikre.
Bővebben >
Mit gondol, milyen okai vannak annak, hogy kevesen pályáznak?
|