Franchise.jpeg

Hírlevél feliratkozás.JPG

PATOSZ.JPG

GAKPaktum.gif

Cégünk a rEVOL Express számázó programot használja.jpeg

Cégünk a rEVOL Express

számlázó programot

használja

Center.JPG

C E N T E R. H U

I n f o r m á c i ó

T e c h n o l ó g i a i Kft.

ADÓPAJZS.HU.JPG

Pályázatírás, pályázat, mikrohitel, üzleti terv, vidékfejlesztés, falusi turizmus, támogatás, pályázatok, projekt, munkahelyteremtés, vállalkozói hitel

Bejelentkezés

Felhasználónév


Jelszó



Új Széchenyi Terv – Otthonteremtés – Hogyan lehetne jobb? I.rész
2010. november 29., hétfő, 8:38

Új Széchenyi Terv – Otthonteremtés – Hogyan lehetne jobb?

Forrás: ngm.gov.hu

 

Az utóbbi években a lakásügy hiányzott a kormányzat fókuszterületei közül, nem volt országos lakásprogram, távlati lakáspolitikai célkitűzés, jövőkép. Ez nem megoldásokhoz, hanem problémákhoz, változó sikerű, jórészt utólagos intézkedésekhez vezetett.

A válságkezelés során a lakásépítési ágazat érdemi forrásokat nem kapott, a folyó évet érintő lakástámogatások 2009-ben huszadára csökkentek. A 2010. évi lakásügyi költségvetési előirányzat 147 milliárd forint (a GDP ~0,6 százaléka), ennek döntő része a korábbi lakáshitelek kamattámogatását szolgálja...

Az előző kormányzati ciklusban pozitív irányba mutatott a 36/2009. (V.12.) OGY- határozat elfogadása és egyéb építésigazgatási szabálymódosítások, de ezek megvalósítása jórészt elmaradt, egyes elemeinek (pl. fedezetkezelő bevezetése) gyakorlati hasznát számos kritika érte. Utólagosak, tűzoltó jellegűek voltak a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos intézkedések, a lakossági hitelezéssel kapcsolatos szabályozás, a banki magatartási kódex megalkotása. A pályázati típusú lakástámogatások meghirdetése többnyire esetleges jellegű volt, a pályázati rendszer eredményessége a célok kitűzése híján jórészt nem volt mérhető. A CO2 kvóta értékesítéséből befolyt pénzek felhasználására a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) program 2009-ben kiírásra került.

Az építőipari helyzetkép negatív jellemzői: a lánctartozások, a finanszírozási források hiánya, kifizetetlen számlák, építőipari bűnözés, gyakran változó jogszabályok, túlzó bankgaranciák megkövetelése, minőségi problémák, gyárak időleges, vagy végleges bezárása, csoportos létszámleépítések, számos kis- és középvállalkozás megszűnése. A lakásépítések száma több évtizedes mélypont felé tart.

A lakosság jelentős része egyre nehezebben tudja megfizetni a lakhatási terheket, az elérhető forinthitelek hiánya devizában történő eladósodáshoz vezetett. Az élelmiszer után a lakhatási kiadások jelentik a háztartások második legnagyobb kiadási tételét, az összes kiadás (hiteltörlesztéseket nem számolva) mintegy 22 százalékát (2008). A lakásfenntartási kiadások az elmúlt években jelentősen nőttek, 2008-ban a lakosság lakásszolgáltatásra, vízre, villamos energiára, gázra és egyéb tüzelőanyagokra több mint kétszer annyit költött, mint 2000-ben.

A lakás az emberek döntő többségének a legfontosabb vagyontárgya, egy élet munkájának eredménye, sokak szemében a létbiztonság alapja. A magántulajdonú lakások fenntartása sok helyen nem megoldott; a bérlakás állomány, a bérlakásépítés aránya kirívóan alacsony.

Szeptember 15-ig közel ötszáz javaslat érkezett az Új Széchenyi Tervhez, többek között a vitairat ezen fejezetéhez is. A beérkező anyagok a szervezetek, vállalkozók javaslatait, elképzeléseit tartalmazzák. A javaslatok feldolgozása és beépítése a programba folyamatosan történik.

Általános otthonteremtési és lakásprogram javaslatok

ÚSZT egészüljön ki pontos számadatokkal, a végrehajtást biztosító források megjelölésével, határidőkkel (ELTE Társad. Tud.i Kar oktatója)

Lakásért életjáradék: A tulajdon gondjaitól szabadulni akaró lakóingatlan tulajdonosok problémájának megoldása és az ingatlanfejlesztési tevékenységének támogatása. Javaslat oka: Sok társasházi lakásnak és a családi házak egy részének is, a tulajdon gondjaival küzdő tulajdonosa van, ami sok társasháznak finanszírozási nehézséget okozhat (épület-felújítás, javítás), családi ház esetében értékcsökkentő tényező lehet a szomszédos romos épület). Megoldás: ezek a tulajdonosok, amennyiben kívánnak, tudjanak biztonságos, jogilag szabályozott keretek között „szabadulni” a tulajdonnal járó terhektől, miközben a tulajdonjogról való lemondás fejében, biztonságos lakhatáshoz és rendszeres jövedelemhez jutnak, az ingatlan pedig fizetés- és hitelképes új tulajdonos birtokába kerül. A „tulajdonosból bérlő” modell, az életjáradéki rendszer egy speciális változataként is felfogható. A legjobban kielégítő megoldás az önkormányzati lakásért életjáradék. Jelenleg életjáradéki szerződést csak jobb, értékesebb ingatlanokra kötnek ez a gyakorlat azonban sem szociális, sem üzleti szempontból nem optimális. Kisebb önkormányzatok számára pedig gazdaságtalan a rendszer működtetése, ezért szükséges a továbbfejlesztés az alábbi szempontok figyelembevételével: A rendszernek az önkormányzati ingatlanfejlesztési stratégia eszközeként, azzal összhangban kell működnie. Szükség lenne külső finanszírozásra (bankok, biztosítótársaságok, állam?). Tevékenység helyi önkormányzat kontrollja alatt maradjon (Mikroorg Kft)

Jövő otthona: digitális otthon, IKT megoldások legyenek az otthonteremtésben – intelligens fogyasztásmérők elterjesztése, távfelügyeleti rendszerek alkalmazása (Magyar Telekom)

Elnagyolt helyzetelemzés, támogatások elnagyolt kezelése; a javaslat különböző támogatási konstrukciókat érint, aminek hatásmechanizmusairól nincsenek ismeretek; új lakások iránti kereslet nincs kellően alátámasztva; lakhatás szociális jellege integrálódjon bele a programokba (lakásköltségek megfizethetősége, lakáspolitikai kérdés is); lakáshelyzet kiemelt társadalmi probléma legyen (mint az egészségügy, nyugdíj, oktatás) (Városkutatás Kft.)

Otthonteremtés és épületrekonstrukció integrált megközelítése: Otthonteremtésbe bele kell érteni a minőségi, egészséges, energiatakarékos, a fenntartható fejlődésnek megfelelő otthonok építését, felújítását, a települési környezet élhetővé tételét is. Lakáspolitikai célkitűzéseket mind az új építésre mind a felújításra egységes szemléletben, egyazon stratégia keretben kerüljenek meghatározásra. A lakás szektor szabályozási környezetének felülvizsgálata, a garanciális jogi háttér (bérbeadói, bérlői jogviszony) kialakítása (MÉASZ)

Jól működő lakáshitelezési rendszer javasolt. A kedvezményes lakáshitel igénybevételében szerepet kaphatna a méltányolható lakásnagyság (alapterület), és maximalizálni kellene a hitel összegét, úgy, hogy a lakás értékének a felét lehetne kölcsönként felvenni. A havi törlesztőrészlet kifizetése után a család zsebében a létminimumnál valamivel több maradna.

Az ERM II árfolyamrendszerbe való belépéskor az euro alapú jelzáloghitelezés megengedése az ingatlan fedezeti értékének 60%-ig.

A lakásépítéssel kapcsolatban megfogalmazott szempontokra, pl. minőségre, energiatakarékosságra, megújuló energiaforrásokra vonatkozóan a szabványok nyújthatnak korszerű, elismert színvonalú megoldásokat. Európai szabványok magyar nyelvű kiadása (szakemberek sokszor nem ismerik a szabványokat). Lakásokat csak jó minőségű, környezetkímélő építőanyagokból érdemes építeni, ehhez viszont ismerni és alkalmazni kell az érvényben lévő szabványokat, műszaki előírásokat. ( Magyar Szabványügyi Testület)

A Széchenyi-tervvel egy-időben az építőipart sújtó körbetartozást is kezeljék. Ne kapjon a beruházó használatbavételi engedélyt a ddig, amíg hitelt érdemlően nem bizonyította, hogy az összes alvállalkozó és beszállító ki van fizetve.

Az épületgépészeti szakmák az Országos Képzési Jegyzéken belül a gépészeti szakmacsoportban kaptak helyet, amelynek következtében az épületgépészeti szakmák moduljai nem felelnek meg a szakma elméleti, gyakorlati, piaci követelményeinek. Ezen változtatni kell. (Magyar Épületgépészek Szövetsége)

Életben kell tartani a hazai építőanyag-gyártói, tervezői, kivitelezői, ingatlanforgalmazási kapacitásokat, építőanyag-kereskedést. (Magyar Építész Kamara)

A lakhatási szegénység nagyságrendje, társadalmi következményei, a rendelkezésre álló közösségi erőforrások szűkössége miatt különösen fontos, hogy a kormányzati politikák ezeket a problémákat felismerjék, ezekre szakpolitikai válaszokat fogalmazzanak meg, és közösségi forrásokat célozzanak. Az alacsony státuszú csoportok lakhatási problémái, az ezekkel kapcsolatban megfogalmazott célok és az ezekre adni szándékozott kormányzati válaszok jelen pillanatban háttérbe szorulnak az anyagban.

Legyen egy integrált, jobban célzott, neutrálisabb lakástámogatási rendszer, ami az alacsonyabb jövedelmű csoportokat is elérik.

A dokumentumban nem merül fel egy olyan téma, amelyre egy kormányzati lakásprogramnak ki kellene terjednie: a szegénység vidéki területi koncentrációja, a telepek, szegregált falvak, gettósodó kistérségek problémája. Ezt indokolttá teszi egyrészt, hogy ezek a területek a magyarországi lakásállomány legrosszabb állapotú részét koncentrálják, de emellett az a szempont is, hogy a lakhatás kérdése jóval túlmutat a puszta mennyiségi, minőségi paramétereken, nagyon fontosak a lokalitással összefüggő kérdései is. Hasonlóan a megvalósítandó állami projektek között szereplő város-rehabilitáció kapcsán megfogalmazottakhoz, ezekre a területekre is igaz, hogy célszerű lenne az elmúlt években indult programok értékelése. (Habit for Hungary)

Szükséges a lakhatási jog kifejtése.

Legfrissebb hírek
Tanyafejlesztési program terv
2012. május 21., hétfő, 9:08
A tanyafejlesztési programok célja, hogy egy tanya előállítsa a saját élelmiszer-alapanyagszükségletét, valamint a felesleget piaci minőségben tudja értékesíteni közvetlen környezetében, kistérségében. Bővebben >
A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul
2012. május 21., hétfő, 8:59
A pályázat a mikrovállalkozást alapítani szándékozó fiatalok felkészítését, képzését, üzleti tervének elkészítését támogatja, emellett – üzleti tervük pozitív elbírálása esetén – vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek induló költségeikre. Bővebben >

Szavazás

Mit gondol, milyen okai vannak annak, hogy kevesen pályáznak?
Anyagi okok
Hosszú átfutási idő
Támogatás megelőlegezése
Egyéb
Ellenörző kód:
Security code