Jön az Új Széchenyi Terv, kezdődik az új osztás

Forrás: NOL

Ma bocsátja vitára az Új Széchenyi Tervet a kormány. Az előzőt szidták és áldották elegen. A Kehi 2002-ben azt mondta róla: hatásos PR eszköz, azonban a költségvetési terv és a programozás követelményei szerint nem tekinthető tervnek. Hátha most sikerül.

Ma mutatja be és bocsátja vitára az Új Széchenyi Terv vitairatot Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A kormány az Új Széchenyi Tervet 2011 januárjában, az első Széchenyi Terv meghirdetésének 10. évfordulóján tervezi elindítani.

Az első Orbán-kormány gazdaság- és társadalomfejlesztési programja, a Széchenyi-terv 2001-ben 295,9 milliárd forinttal, 2002-ben 330,8 milliárd forinttal rendelkezett a költségvetésből. A program annak idején sok vitát váltott ki. Mondták róla, hogy nem szolgál másra, mint hogy a fideszes önkormányzatok és Fidesz-közeli vállalkozások, teljesen indokolatlan projekteken át ingyen pénzhez jussanak. Eközben az akkori gazdasági miniszter, Matolcsy György azzal támasztotta alá a program létjogosultságát, hogy minden pályázaton elnyert forint négy forintnyi plusz fejlesztést hozott magával.

A Kehi 2002-ben átvilágította a Széchenyi-tervet, és megállapította: a Széchenyi-terv kifejezés a jelentős költséggel járó pr-tevékenység eredményeként hatásos kommunikációs szlogenné vált, azonban a költségvetési terv és a programozás követelményei szerint nem tekinthető tervnek. A Széchenyi-terv (SZT) bevezetését az Orbán-kormány valamely ülése hivatalos napirendi pontjaként nem tárgyalta, elfogadását, megindítását törvény, kormányrendelet vagy kormányhatározat nem fogalmazta meg - állt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentésében.

A Széchenyi-tervnek elnevezett középtávú gazdaságfejlesztési programot egy kiadványban tette közzé a Gazdasági Minisztérium (GM) még 2001 januárjában. A terv hét fő fejezetet - vállalkozáserősítő program, lakásprogram, turizmusfejlesztési program, autópálya-építési program, kutatási, fejlesztési és innovációs program, regionális gazdaságépítési program és információs társadalom- és gazdaságfejlesztési program - és további 79 alprogramot tartalmaott. A Széchenyi-terv lényegében e programok jellemzően vissza nem térítendő támogatások nyújtásával történő állami társfinanszírozására szolgált, forrásaihoz pályázat útján lehetett hozzájutni. Pénzeszközeit az egyes minisztériumok - döntően a GM - kezelték. Ez utóbbi 2001-ben összesen 65,4 milliárd, az idén pedig 76,4 milliárd forint támogatási összeget biztosított a terv programjaihoz.

A célelőirányzatok egy részét a Széchenyi-tervet megelőzően is pályázatokon keresztül használták fel. A támogatás filozófiája és a pályázati célok köre azonban a Széchenyi-tervtől eltérő volt - állt a Kehi jelentésében. A revizorok szerint ugyanis korábban a támogatásokat főként a vállalkozások piacra jutási feltételeinek a javításához, a marketingtevékenység erősítéséhez, a vállalkozási ismeretek bővítéséhez, a kamatterhek enyhítéséhez és a foglalkoztatás növeléséhez adták, viszonylag kis összegben és jellemzően visszatérítendően.

A terv bevezetését segítő, intenzív, jól szervezett és politikailag is erősen támogatott marketingnek köszönhetően nagy számban érkeztek pályázatok. A kiírásokban vállalt határidők betartása, a pályázatok folyamatos fogadása és feldolgozása, az ügyfélszolgálatok működtetése, az ellenőrzési, adminisztratív és pénzügyi feladatok olyan mennyiségű operatív munkát jelentettek, amelyre a szervezetek sem tárgyi, sem személyi feltételeiket tekintve nem készültek föl - állapította meg a Kehi. Így fordulhatott az elő, hogy nem tudták betartani a szerződések megkötésére vonatkozó jogszabályi előírásokat. A szerződéskötés jóval hosszabb időt vett igénybe, mint amit az előírások tartalmaznak. A döntést követő harminc nap helyett 2001-ben átlagosan 164 nap, 2002-ben pedig 104 nap telt el a szerződéskötésig.

A Kehi szakemberei szerint a bírálóbizottságok általában nem előzetesen kidolgozott értékelési szempontrendszer alapján döntöttek, így - a szubjektív megítélés tág teret kapott. A jelentés példaként említi a lakásügyi tárcaközi bizottság munkáját. Itt előre kidolgozott pontozási rendszer alapján kellett rangsorolni, viszont a pontok 28 százaléka nem egzakt mutatószámokon alapult. A bizottsági döntésekről jegyzőkönyvek készültek, ezek azonban nem tartalmazzák kellő részletességgel az indoklást, sem támogatás, sem elutasítás esetén. A vizsgálat szerint jelentős kockázatot hordozott magában, hogy az ellenőrzési rendszer működési feltételeit nem teremtették meg a pályáztatás megindításával egyidejűleg.