2011. július 22., péntek, 21:08
Indul a tanyafejlesztési program
Várhatóan július végén, augusztus elején hirdetik meg Tanyafejlesztési programot.
Pályázatot előreláthatólag augusztus elejétől kezdve egy hónapon át lehet majd benyújtani. Támogatás vehető igénybe települési és térségi fejlesztésekhez, valamint tanyagazdaságok fejlesztésére. A térségi, települési fejlesztéseknél az egyetlen feltétel, hogy a pályázó települési önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, civil szervezet a kiírás szerinti tanyás térségben működjön.
A tanyagazdák számára kiírt pályázatoknál több feltételnek kell megfelelnie a pályázó őstermelőnek, egyéni vállalkozónak vagy családi gazdálkodónak:
-
életvitelszerűen tanyán él, ahol a tanya az ingatlan-nyilvántartás szerint a saját vagy a házastársa tulajdonában van
-
a tanyagazdaságban mezőgazdasági tevékenységet folytat
-
az összes árbevételének legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származik és 2010-ben a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétele nem haladta meg a nettó ötmillió forintot.
A program célterülete az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott tanyás településeket alapul véve a szűk értelemben vett alföldi tanyás települések. Ide tartozik a két alföldi régió minden, OTK-ban szereplő tanyás települése, kiegészülve a Pest megyei alföldi tanyás településekkel. Ez összesen 206 települést jelent.
Tanyagazdaként a következő támogatási célokra lesz lehetőség pályázni:
-
tanyai lakóépület felújítása
-
gazdálkodási célú épületek felújítása, építése
-
gazdálkodási gépek, kisgépek, eszközök fejlesztése, beszerzése
-
karám, kerítés létesítése, felújítása
-
vetőmag, gyümölcsfa csemete vásárlása, beszerzése
-
állatállomány kialakítása, bővítése
-
tanyagazdaságok megújuló energiával történő energetikai megújítása
-
egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházása
-
természet közeli, egyedi szennyvíz-kezelés és elhelyezése.
A települési önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások, önkormányzati társulások és civil szervezetek az alábbi célokra nyújthat be pályázatot:
-
tanyai termékek piacra jutásának elősegítése
-
a tanyás térségek külterületi földútjainak karbantartását, rendszeres felújítását biztosító gépek, eszközök beszerzése
-
a villany nélküli tanyák energiaellátását megújuló energiaforrásokkal biztosító önkormányzati fejlesztés
-
a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történ ő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése
-
a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése
-
térségi tanyafejlesztési programok kidolgozása.

Segítünk Önnek, töltse ki adatlapunkat és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot.
<<Vissza<< a főoldalra