2011. április 15., péntek, 9:40
Aki építkezik, így kaphat milliókat - jön a sikerpályázat
Összesen több mint 27 milliárd forint áll rendelkezésre a hamarosan kiírandó telephely fejlesztési pályázatokon. Újdonság, hogy már az előkészítési költségek is elszámolhatók, illetve egyes esetekben a pályázati forrás munkabérre és közterheire is felhasználható.
Megjelent és jelenleg társadalmi egyeztetés alatt van a korábbi évek egyik sikerpályázatának tervezete, így előreláthatólag június 3-tól augusztus 30-ig, illetve december 30-áig már benyújthatók az igények a telephely fejlesztési forrásokra. A kiírás hasonló, mint a korábbi években, ám van néhány kedvező változtatás.
Mi a cél?
Az egyfordulós elbírálású pályázat továbbra is a mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) meglévő, működő telephelyeinek modernizációját és bővítését, a nem megfelelő telephelyeik cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni a foglalkoztatottság megtartása, javítása mellett.
Kik pályázhatnak?
Az uniós forrásokra Idén is a gyártó vagy szolgáltató tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak, amelyek rendelkeznek legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel. Továbbra sem támogatják a kereskedelmi, pénzügyi, logisztikai, turisztikai vagy mezőgazdasági célú tevékenységeket.
Újdonságok a kiírásban
A pályázat egyik újdonsága, hogy a kkv-k beruházási típusú fejlesztési célja mellett lehetőség lesz mikrovállalkozások nem beruházási típusú fejlesztéseinek a támogatására is.
Újdonság a korábbi évekhez képest az is, hogy nemcsak a beruházási (építés, eszközbeszerzés, infrastruktúra kiépítés), hanem már az előkészítési költségek is elszámolhatóak, enyhítve ezzel a pályázók saját forrást igénylő kiadásait, továbbá a B konstrukcióban - mikrovállalkozások számára - lehetőség van a létrehozott, új munkahelyek után felmerülő bérköltségek elszámolására is. Utóbbi a maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső munkabérre és járulékaira vonatkozik.
Egyes esetekben lehetőség lesz a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó épület, felszerelés, és eszköz - a maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső - bérleti és zárt végű pénzügyi lízing díjának elszámolására.
Mennyi pénz van minderre?
Termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület létesítésére, épületgépészeti beruházások végrehajtására, meglévő épületek átalakítására, bővítésére, korszerűsítésére, helyreállítására, az alkalmazottak számának növelésére a telephelyfejlesztés konstrukció a hét régióban összesen 27,1 milliárd forint keretösszegben kínál lehetőséget.
A beruházás helyszínétől és vállalatmérettől függően 20-50 százalék között változik a támogatási arány, az elnyerhető összeg pedig az A konstrukcióban 10-150 millió forint között, B konstrukcióban pedig 5-20 millió forint között várható.
Hol lehet megvalósítani a projektet?
A pályázatra idén is csak az adott településrendezési tervben gazdasági területnek nyilvánított területen létrejött projektekkel lehet pályázni, ez alól barnamezős beruházás lehet kivétel, lakóterületen, vegyes övezeten tervezett beruházásokra nem lehet pályázni.
A projektet csak a telephely telekhatárán belül lehet megvalósítani, a telephelyen kívüli megvalósítás nem támogatható. Ez alól kivételt jelent az a telekhatáron kívüli alap infrastrukturális költség, amely kizárólag a telekhatáron belüli alapinfrastruktúra fejlesztést szolgálja és a fejlesztéshez közvetlenül kapcsolódik (pl. belső út közforgalmú útra való csatlakozása, szennyvíz gerincvezeték kiváltása az adott telek szennyvízkapacitásának bővítése érdekében, hálózatfejlesztési hozzájárulás).
A támogatás odaítélésénél is fontos, vagyis lényeges, hogy minél több új munkahely jöjjön létre a beruházással, ráadásul előny, ha az egy munkahelyre jutó fajlagos támogatási igény minél kisebb.
Beadási határidők
A pályázatok benyújtása a DDOP, a KDOP, a KMOP és az NYDOP esetén 2011. június 3-tól 2011. augusztus 30-ig lehetséges. A pályázatok benyújtása ezen időtartam alatt folyamatos. A pályázatok elbírálása egyszerre történik a beadási határidő lejártát követően.
A pályázatok benyújtása a DAOP, ÉAOP és ÉMOP esetén 2011. június 3-ától 2011. december 30-ig lehetséges. A pályázatok elbírálása több szakaszban történik, az első szakasz 2011. augusztus 30-án, a második szakasz 2011. december 30-án zárul. A benyújtás napja az a nap, amikor a postai bélyegző szerint a pályázatot postára adták.
Forrás: Napi.hu
Amennyiben a fenti pályázat felkeltette érdeklődését,
kollégáink szívesen állnak rendelkezésére ITT:
<<< a főoldalra
>>Tovább>> az aktuális pályázatokhoz