2010. december 1., szerda, 8:47
Lakástámogatás lakástakarékkal
Kizárólag az előtakarékosságra (lakástakarék pénztárakra) épülő lakástámogatási rendszert javasolnak. A szerződés alapján befizetett összeg 30 %-át (maximum 72 000 forint) kitevő állami kiegészítést - 2011. január 1-jétől az új szerződéskötésekre - 40 %-ra, maximum évi 144 000 forintra javasolják emelni. Elő kell segíteni, hogy a szerződés időtartama alatt még a felhalmozási időszakban sokkal többen jussanak hitelhez. (Közigazgatásfejlesztési Társaság)
Az anyag egészét nézve a stratégiai célok közé tartozik „az öngondoskodásra képes, közterhekhez hozzájáruló” társadalmi csoportok ösztönzése lakhatásuk megoldására, lakáskörülményeik javítására. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a közösségi forrásokkal való felelős gazdálkodás szempontja indokolttá teszi, hogy „az öngondoskodásra képes, közterhekhez hozzájáruló” csoportok támogatása során elkerülje az állam olyan társadalmi csoportok támogatását, amelyek állami ösztönzés, kedvezmények nélkül is képesek a háztartás szükségleteinek megfelelő lakáshoz való hozzájutásra illetve lakáskörülményeik javítására. Másrészt, a kormányzat nem feledkezhet meg azokról, akik nem képesek öngondoskodásra. Ez a kérdés, illetve általában az alacsony státuszú csoportok lakhatási problémái, az ezekkel kapcsolatban megfogalmazott célok és az ezekre adni szándékozott kormányzati válaszok, jelenleg háttérbe szorulnak az anyagban. Az anyagban több olyan intézkedés szerepel, amely nem, vagy nem kellően célzott, így fennáll annak a veszélye, hogy bevezetésük esetén a magasabb státuszú csoportok jutnak hozzá/jutnak hozzá nagyobb mértékben közösségi forrásokhoz, miközben azok az alacsonyabb státuszú háztartások, akik önerőből képtelenek lakáshoz jutásukat ill. lakhatási helyzetük javítását megoldani, nem vagy sokkal kisebb arányban férnek hozzá ezekhez. Ezek közé tartozik a lakástakarék-pénztárak számára nyújtott állami támogatások kérdése, vagy az SZJA-kedvezmények. A közösségi források pontos célzását a lakásügy területén különösen fontossá teszi a jelen szűkös költségvetési helyzet. (Habitat for Hungary)
LTP források felszabadítása forinthitelezés érdekében: Az LTP tv. módosításával lehetővé válna, hogy a hazai lakás-takarékpénztárak hozzávetőleg évi 30-40 milliárd forint körüli, kedvező kamatozású forint hitellel megjelenjenek a lakáshitelezésben. A meglévő LTP konstrukciók bővítése. (Társaság a Lakásépítésért Egyesület)
Uniós források lakásépítésre
A „Válságkezelés az építőiparban” c. fejezethez megállapítás, hogy az uniós források lakásépítésre történő felhasználás a jelenlegi uniós szabályozás szerint „housing-típusú” támogatásnak minősülne, amely csak nagyon szűk keretek között finanszírozható az EU fejlesztési alapjaiból. (Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.)
Olyan fejlesztési koncepciók kidolgozásának támogatása, amelyeket az önkormányzatoknak az EU pályázati eszközök segítségével jó esélye lenne megvalósítani. Egyszerűsített úton elérhető pályázati lehetőséggel forráshoz kell juttatni az önkormányzatokat, hogy a régóta halogatott közérdekű fejlesztéseiket kellő megalapozottsággal el tudják készíteni. Ez az EU-nak, államnak azért lenne jó, mert a befektetett források jól előkészített fejlesztésre mennének. Az önkormányzatok ki tudnának szakadni abból a mókuskerékből, amibe a korábbi pályázati gyakorlat kergette őket. Az építész szakma megőrizné a szellemi potenciálját és szakmai tapasztalatát. (Magyar Építész Kamara)
SZJA kedvezmény lakásvásárlásra
A lakáspolitikai beavatkozások között felsorolt SZJA kedvezmények körét javasolt kiterjeszteni az építésen és vásárláson túl felújításra is. Általában véve elmondható, hogy a lakásüggyel kapcsolatos kedvezmények, támogatások ne csak az új építésre, de a felújításra is vonatkozzanak, hiszen településfejlesztési/vidékfejlesztési szempontból a felújításnak az új építéssel szemben több előnye van, továbbá az építőipar fellendülésére, munkahely-teremtésre éppen úgy hatása van, mint az új építésnek. (Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.)
SZJA átcsoportosítás lakás elő-takarékosságba: Meg kell vizsgálni, hogy a formálódó SZJA koncepcióval lakáspolitikai intézkedések összeegyeztethetőek-e. Cél: egyszerű, hatékony intézkedés bevezetése, népesedés, foglalkoztatási, adópolitika,költségvetési bevételek, előtakarékosság összekapcsolása, meglévő intézmény rendszer kihasználása, önerő növelése, kedvező kamatozási forint hitel forrás létrehozása. (Társaság a Lakásépítésért Egyesület)