2011. május 24., kedd, 9:16
Négymilliárd forint a falusi turizmusra
forrás:Agromonitor.hu,
Július 1. és augusztus 31. között lehet pályázni lovas vagy gasztronómiai programok támogatására az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 4 milliárd forintos keretéből. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a turisztikai tevékenységek ösztönzésének támogatásáról szóló rendeletet – közölte a VM sajtóirodája.
A közlemény szerint a tárca célja a helyi turizmus ösztönzésével a vidéki munkahelyek megtartása, új munkahelyek létrehozása, ezáltal a vidék népességmegtartó erejének növelése. A támogatást az 5000 fő alatti lakosságszámú és a négyzetkilométerenként legfeljebb 100 fő népsűrűségű településeken élő magánszemélyek, vállalkozások, önkormányzatok, illetve nonprofit szervezetek igényelhetik. A VM 35 millió forintra csökkentette az igényelhető összeg felső határát annak érdekében, hogy minél több pályázó juthasson forráshoz. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű területen 65, egyéb régiókban 60 százalék.
Az elnyert forrást szálláshelyek kialakítására, agro- és ökoturisztikai szolgáltatások bővítésére fordíthatják a pályázók. Szálláshelyhez nem kötődő tevékenységekre is lehet támogatást igényelni, például lovas, vadászati, vízi vagy gasztronómiai turizmushoz kapcsolódó programok fejlesztésére.
<<Vissza<< a főoldalra