Mi is az a közbeszerzés?
Az érvényben lévő EU-s jogszabályok értelmében, mindennemű árura, szolgáltatásra vagy munkára szükséges közbeszerzést kiírni, amelyek finanszírozása közpénzekből történik.
Még mielőtt részt venne Ön egy közbeszerzési eljárásban, a közzétett felhívás legfontosabb pontjait tekintse át. Ebből derül ki ugyanis például a beszerzés típusa - árubeszerzés, szolgáltatás megrendelése és építési beruházás -, a teljesítés helye, valamint ebből lehet informálódni a beszerzés tárgyáról és mennyiségéről is.
A felhívás alapján megtudhatják, hogy lehet-e a közbeszerzésnek csupán egy részére ajánlatot tenni, illetve az ajánlatkérő által előírt szerződést biztosító mellékkötelezettségekről is tájékozódhatnak, de az ajánlatkérő által előírt fizetési, gazdasági és pénzügyi, műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételek is innen válnak ismertté. Ha mindezeket áttekintették, akkor már kialakulhatott egy kép arról, hogy vajon Önöknek való-e, a profilunkba vág-e az adott közbeszerzési kiírás.
Miután eldöntötték, hogy „ringbe" szállnak egy szerződés elnyeréséért, az első lépés a dokumentáció beszerzése. Fontos kérni az ajánlatkérőtől - hiszen időt takaríthatunk meg ezzel - hogy a papír alapon átadott dokumentációt elektronikus úton is küldje meg az Önök részére.
A felhívás és a dokumentáció előírásainak átfogó ismerete nélkülözhetetlen a megfelelő pályázat elkészítéséhez. Közbeszerzési tanácsadónk Nádas Mihályné segítséget nyújt Önnek, elkészíti a pályázatát is.
|
Legfrissebb hírek
7 milliárd forintra pályázhatnak a mikrovállalkozások
2012. május 15., kedd, 8:49
A vállalkozások legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a HACS-ok saját illetékességi területükön csökkenthetik.
Bővebben >
Milliárdos pályázat nyílik mikrovállalkozásoknak
2012. május 8., kedd, 10:36
Már idén megnyílhatnak az ötezer fő alatti településeken működő mikrovállalkozások számára a GOP programjai, amivel a cégek jelentősen nagyobb kerethez juthatnak.
Bővebben >
Mit gondol, milyen okai vannak annak, hogy kevesen pályáznak?
|